menni. és helyt adni augustusnak, mind ezért. hadakozást nagyot várjunk, mi hasznunk lesz benne, Isten tudgya., mi csak reménlünk, csak reménlünk. mind addig, még meg nem halunk, az olosz példa beszéd azt mondgya; hogy aki csak reménségel éll, az ispotályban hall meg, ha ispotályban nem is. talám rodoszton. akár hol legyen a. csak bé kel a szemünket hunni egyszer. de addig, csak jó az egésségre vigyázni édes néném. és abut el kel üzni, és ne engedgyük. hogy a gondolat, és a meláncolia, el fogja elmenket. ne legyünk ollyanok. mint egy franczia ur volt, a ki el temetvén a feleségit, ugyan azon estve, a vacsorát hogy fel vitték az asztalra. le nemakart ülni asztalhoz, mert nem volt jelen a felesége. a várakozást el unván. mondgya a konyha mesterinek. hogy jelenttse. meg az aszszonynak,. hogy az asztalon az étek. a konyha mester mondgya neki hogy nem jöhet. mert el temették. akor tér eszire az ur. sok féle bu van evilágon.

rodosto. 15 febr. 1734

ideje már egy leveledet vennem édes néném, én hármat is irtam ebben az esztendöben; azt irják. hogy stanislaus, dantzkán tölti a telet, meg lássuk mint lesz dolga atavaszal; a franczia, és a spanyol had, erösen takarodik olosz ország felé., a sardiniai király is készül, nem tudom mit gondol a császár, de én azt gondolom helyette. hogy ha stanislausal el veszteti is alengyel országi királyságot, attol tarthat, hogy magais, olosz országbol. ki ne kötözödgyék., a spanyol király fia. meg nem elégszik. az ö két hertzegségivel, azapja. még királyá is teheti. most van ideje. hát nekünk vagyoné most ideje. hogy várjunk valamit, a szegény urunk. a mit apennájával tehet, el nem mulattya. eleget ir minden felé, mert mi ollyanok vagyunk. mint az evangyeliumbéli beteg. aki, harmincz esztendeig volt. a tó mellet, várván hogy valaki vessé belé,. a midön. azangyal fel zavarta. mi is azt várjuk. hogy valaki valamely zür zavart csinállyon. mert mi magunkal. jó tehetetlenek vagyunk, az Isten el hoza még a mi oránkot is, ha most nem mászor; ki ne nevetné édes néném, micsoda rendesen tudod le irni, hogy a francziák. micsoda álhatatlanok minden cselekedetekben.,

(I. Törökországi levelek: 189)


Előző oldal | Következő oldal